Civil utca 2018

2018 09 11Ha Belvárosi Napok és Civil Utca, akkor onnan a LISZI sem hiányozhat. Az idei esztendőben is kitelepült egyesületünk a civil szervezetek "bemutatkozó sorára", bemutatva az elmúlt időszak a legfontosabb eseményeit és programjait szóban és képekben. Továbbá az érdeklődők figyelmébe ajánlottuk az elkövetkező időszak rendezvényeit is.

Villámkezűek éjszakája

2018 08 31Idén augusztus 31-én került a Villámkezűek Éjszakája asztalitenisz verseny megrendezésre a Trafó Klubban. Az esemény azért is jelentős egyesületünk életében, mert az amatőr városi ping-pong bajnokságban városrészünk is képviselteti magát.

Szaletli bál a LISZI-ben

Augusztus 23-án zenés táncos mulatság vette kezdetét a Török Ignác Gimnázium ebédlőjében. Az esemény mindamellett, hogy kiváló mulatságra adott alkalmat, lehetőséget nyújtott a Haraszt szaletli javára történő adományozásra is. A rendezvényen közel 200.000,- forint gyűlt össze, hálás köszönet az adakozóknak!

Kecskeméten jártunk

2018 08 21Idei évi nyári kirándulásunkat Kecskemétre szerveztük. Az út során látogatást tettünk a Zwack pálinka manufaktúrában, majd ízletes ebédet és kecskeméti városnézést követően rövid városnézésben volt részünk Nagykőrös és Cegléd településen. Utóbbi helyen Szecsődi Péter plébános köszöntötte csoportunk tagjait.

Augusztus: Forrest Gump

2018 08 11A Forrest Gump Winston Groom 1986-ban kiadott regényének Robert Zemecks által rendezett 1994-es amerikai filmváltozata. A könyv alcíme: „Avagy egy együgyű fickó feljegyzései”. A film világszerte óriási bevételt szerzett a mozipénztárakban. Augusztusban az egyesület tagságával újra megnéztük az alkotást.

Kastély Aranykora I.

2018 07 19Hatalmas érdeklődés kísérte a Kastély Aranykora előadássorozat első rendezvényét a Királyi Kastélyban. A tárlatvezetést követően a Grassalkovich korszakról kaptak a megjelentek hiteles, de nem szokványos információkat. A kulturális est elnyerte a résztvevők tetszését.

VB döntő a LISZI-ben

2018 07 18 22018-ban a Franciaország-Horvátország mérkőzést tekintettük meg együtt a LISZI Klubszobában az Erzsébet királyné körúton. Bár hangorkán nem kísérte az összejövetelt, a jelenlévők buzgó szurkolással vetették bele magukat a francia győzelemmel záródó mérkőzésbe.

Filmklub: Jó reggelt, Vietnám!

2018 07 14Júliusi filmklubunk során egy újabb klasszikust vetítettünk le: a Jó reggelt, Vietnám című alkotás elénk tárta mindazokat a nehézségeket, amelyekkel a háborúban szolgálatot teljesítő katonák szembesültek, s amelyre a főhős megoldást kívánt adni.

Kihelyezett fogadóóra 2018

2018 07 11Újra kihelyezett fogaddóórára várta a lakosságot Dr. Jeney László és Pelyhe József. A rendezvényen az önkormányzati képviselők összefoglalták a folyamatban lévő városi fejlesztések állapotát, ismertették azok paramétereit, majd válaszoltak a feltett kérdésekre, észrevételekre.