Térkép
A LISZI program 2011. évi akcióterülete a Gödöllő Városközponti Lakótelep, amely az alábbi utcák, terek által határolt városrész lakóközösségeit érinti: (poszter)
- Ambrus Zoltán köz-Kossuth Lajos utca-Szent Imre utca-Remsey Jenő krt-Dózsa György út-Főtér-Szabadság tér-Erzsébet királyné krt-Táncsics Mihály utca, magában foglalva a Magyar Kázmér köz, a Mihály Dénes köz, a Nagy Sándor köz, valamint a Szent István téri lakótelepet is.
- Az akcióterület a 2015. esztendőben a Haraszt városrésszel is kibővült, míg 2016-ban immár a Dózsa György út 38-50-Szilhát utca-Bajcsy-Zsilinszky Endre utca-Lumniczer utca-Rákos-patak utca-Kampis tér-Szabadság tér által határolt övezetet is magában foglalja.
A 2017. esztendőtől pedig még nagyobb területről várjuk rendezvényeinkre a Kedves Lakókat: területünk immár a Kazinczy körút, valamint a Szent János utca és a Szőlő utca környékén lévő többlakásos társasházakra is kiterjed.
2019-től pedig terveink között szerepel a Palotakert akcióterületünkbe történő bevonása is.
(Az eredeti akcióterületet szemléltető térkép nagy felbontásban is letölthető rákattintással.)
Rendezvényeink helyszínei (a térképen azonos sorszámmal jelölve)
1. Korábbi LISZI Iroda, Városi Piac Üzletház
2. Klubszoba és LISZI Iroda, Erzsébet királyné krt. 1.
3. Szent Imre Katolikus Általános Iskola
4. Városi Mozi
Szabadtéri helyszíneink:
5. Ambrus Zoltán köz
6. Erzsébet királyné krt.
7. Szent István tér
8. Szentháromság-kert
További helyszínek:
9. Haraszt köz, közösségi tér
10. Dózsa György út 38-50 mögötti Zöld játszótér melletti közösségi tér